Alapvetően nem tanácsoljuk, hogy a gyereknek karácsonyra háziállatot vegyen a szülő, de nem is tartjuk ördöngősségnek. Ehhez meg kell felelni az állattartáshoz szükséges kötelező feltételeknek, illetve készüljünk fel arra, hogy az új kiskedvenccel járó feladatokat át kell vállalnunk. Olyan állatot válasszunk, amit gondozni is tudunk, például pásztorkutyát ne vegyünk lakásba, és kerüljük az esélyesen szaporítóktól származó fajtákat.
„Alapvetően nem tanácsolom a háziállat ajándékozását karácsonyra, mivel a karácsonyi szünetben az állattal való foglalkozás nagyon érdekes és örömteli a gyerekek számára, de amint a szünet véget ér az új kedvenc gondozásával járó feladatok sokszor háttérbe szorulnak, mint ahogy a kezdeti lelkesedés is” - mondja Gyuricza Ákos, a DogmoVet Állatorvosi Rendelő és Állatpatika munkatársa.
A szakember szerint egy életre szóló ajándékélmény lehet egy gyereknek, ha kap kap egy kutyát vagy macskát. Ideális esetben ez az állat egész életére vonatkozik (10-18 év), így nagyon alaposan át kell gondolni az ezzel járó felelősséget és feladatokat. A szülő úgy tervezzen, hogy gyereke - pillanatnyi életkorának megfelelően - nem fog minden nap azonos lelkesedéssel részt venni az állat ellátásában. Így ezek a feladatok a szülőkre maradnak. Így csak az vágjon bele, aki ezt át tudja vállalni a gyerekétől.
Milyen feltételeknek kell megfelelni?
Gyuricza Ákos szerint, ha egy állatot magunkhoz veszünk akkor több alapvető feltételnek is meg kell felelnünk, összefoglalva az állat jólétét kell biztosítanunk. Az állatvédelmi törvény is kimondja, hogy az állattartó köteles gondoskodni az életfeltételekről, melyek az állat fajának, fajtájának és élettani szükségleteinek is megfelelnek. Tehát megfelelő és biztonságos elhelyezéséről, napi szintű etetés és ivóvíz biztosításáról, rendszeres sétáltatásról, preventív kezelésekről (oltás, féreghajtás), alomanyag kihelyezéséről/cseréjéről stb. „Nem árt az előbbiek anyagi terhét is átgondolni, mert az állattartás sok kiadással jár, csak az vegyen magához állatot, aki ezt képes finanszírozni” - hangsúlyozza az állatorvos.
Ha veszünk, milyet vegyünk?
Gyuricza szerint ha már valaki eldöntötte, hogy állatot ajándékoz a családban, akkor az alapfeltételek mellett vegyük figyelembe például, hogy a kutya az emberhez leginkább kötődő állatfaj, így kisgyerek mellé egy barátságos fajta jó választás lehet. De kutyánál mindenképp mérlegeljük a lakás/ház méretét, illetve a sétáltatási kapacitásunkat is. (pl. pásztorkutyát az vegyen aki naponta több kilométert hajlandó sétálni, vagy kis lakásba inkább kisméretű fajtákat válasszunk.) Kerüljük a túltenyésztett, beteges fajtákat (pl. miniatűr fajták, bulldog jellegűek, dalmaták, shar-pei) mert velük egy idő után inkább nyűg és teher lesz az együttélés, mivel állandó gyógykezelésre szorulhatnak, vagy idő előtt meghalhatnak.
Egy szelíd cica is jó választás lehet, de a kutyához képest a macska egy öntörvényűbb, magának való állatfaj, nem biztos hogy kisgyerek mellé a legszerencsésebb. A nyulak, tengerimalacok valójában prédaállatok, nem elsőként választandók ha szeretnénk nap mint nap játszani, idomítani és foglalkozni velük. Halak, hüllők nem adnak érzelmi visszajelzést, ezeket nem ajánlom kisgyereknek ajándékozni. Az állatorvos tapasztalatai szerint karácsonyi ajándékként leggyakrabban kutyát/macskát, másodsorban nyulat, tengerimalacot, hörcsögöt, teknőst szoktak ajándékozni.
„Gyerek specifikus” állatorvosi esetek
Mint mondja Gyuricza, gyereknek vásárolt kutya vagy macska napi szinten megfordul állatorvosi rendelőben. Azon kívül, hogy néha a gyerekek rálépnek, vagy leejtik kedvencüket játék közben, szerencsére egyéb „gyerek specifikus” esetek ritkán fordulnak elő. Ezek közé tartozhat például, hogy a gyerekek néha olyannal is megetetik az állatot ami nem neki való (cukor, csoki, sütemény stb.), ez hányásos-hasmenéses panaszokat, csokoládé esetén enyhébb mérgezést okozhat.
Fontos kiemelni, hogy a gyerekeket meg kell tanítani a megfelelő higiéniára, mivel az állatok a szőrükön/bőrükön, szájukban hordozhatnak olyan kórokozókat (baktérium, gomba, féreg) amelyek az embert is megbetegíthetik. Emiatt ne hagyják az arcukat összenyalogatni, ne puszilgassák az állatot, ne aludjanak egy ágyban az állattal, rendszeresen mossanak kezet állatozás után stb.
*******************
A Dogmopolite panziókban négy helyszínen, Budán, Szentendrén, Szigetszentmiklóson és Debrecenben, ahol napközi szolgáltatást is nyújtunk! Azonos helyszíneken cicákat is várunk! A panziókban kiadós mozgást, szabadban elkerített területen történő játék, hozzáértő gondozás várja a kutyákat. A tápot a gazdi kérésének megfelelően biztosítjuk, 24 órás felügyeletet, valamint szükség esetén állatorvost biztosítunk. Érdeklődjön további szolgáltatásaink iránt is!
A Cat-O-Lodge cicapanziók és -napközik négy helyszínen (Buda, Szentendre, Szigetszentmiklós és Debrecen) várja látogatóit. Létesítményeinkben kiadós mozgást, elkerített területen, szabadban történő játékot, szocializálást és szakszerű, hozzáértő gondozást biztosítunk, teljes ellátással. Kérésre gazdi által megadott tápot és – adott esetben – táplálék-kiegészítőket adunk, figyelembe vesszük a cica igényeit, szokásait. Minden adatot az ügyféllel történő találkozás alkalmával feljegyezzük, és annak megfelelően gondozzuk kiskedvencét. A panziók 0-24 órában felügyeltek és szükség esetén állatorvost is biztosítanak. Győződjön meg saját szemével, hogy milyen jó hely a Cat-O-Lodge a naponta frissülő Facebook- és Instagram-oldalunkon keresztül! A szolgáltatásainkról bővebben itt tud tájékozódni.
A DogmoVet Állatorvosi Rendelő és Állatpatika szeretettel várja megkeresését a 1134 Budapest, Szabolcs u. 23-25. alatt. Rendelőnk vasárnap is nyitva tart, naprakész orvosaink – a beavatkozások mellett – professzionális szaktanácsadást is nyújtanak. Ne feledje, a DogmoPharm Állatpatika és Webáruházban több mint 3000 termék megtalálható! Bővebb információ: www.dogmovet.hu és www.dogmopharm.hu.