Ma van az elveszett állatok világnapja. Ezeket a sorokat olyasvalaki írja, aki az utóbbi tizenöt évben négy elveszett állatot talált meg (illetve néhányat még gondozott átmenetileg), elsősorban azonban önmagát találta és tanulta meg ebben a másfél évtizedben. Nincsenek illúziói, van néhány tanulsága, milliónyi története és négyszer négy láb, amely már csak álmában kacsázik ugyan körülötte, mégis része a mindennapjainak. És elsősorban végtelen hálája van: mert az évek során rájött, hogy elveszni akkor is könnyű, ha azt hiszi, nagyon is a helyén van – és a megmentettről könnyen kiderülhet, hogy valójában ő a megmentő.
Hogy senki sem tökéletes – én sem
Amekkora közhely, akkora súlya van ennek a bölcsességnek – egy mentett állat esetében legalábbis biztosan. Mert aki befogad, annak tisztában kell lennie azzal, hogy egy kutyának nemcsak a jövőjét, hanem a múltját is be kell fogadnia. És ez nem mindig könnyű: a legritkább esetben kapunk filmekből ismert tökéletességet.
Forrás: wmn.hu