Vállalati hírek

Magyarország első cicapanzió-lánca, a Cat-O-Lodge a pandémia, valamint a fogyasztói igények miatt jött létre. A négy helyszínen lévő egységek egyedi adottságok miatt másképpen épülnek fel, de a vendégek mindegyikben kifogástalan ellátásban részesülnek, a kollégák minden egyedi kérést figyelembe vesznek: Szentendrén füves kifutó, Szigetszentmiklós pedig 150 négyzetméteres „bandázó” szoba, valamint négy lakosztály várja őket.

Különlegessé a sokoldalúsága teszi: az egységek hűtött-fűtöttek, a munkatársak 0-24-ben a helyszínen vannak, mindig van olyan kolléga, aki a helyszínen alszik. „A megnyitás óta nem volt olyan pillanat, hogy valaki ne lett volna bent a panzióban. Az év 365 napján fogadjuk a vendégeket” – mondja Béres Eszter, a Cat-O-Lodge ügyvezetője.

A telefonos rendelkezésre állás is 0-24 órás, a foglalási rendszer korszerű, az interneten keresztül, díjkalkulátor segítségével is megtörténhet, illetve rugalmas szállítási kapacitás mellett dolgozik a társaság. A munkatársak nyitáskor találkoznak először a cicusokkal, ekkor engedik ki őket az elzárt terekből. Majd jön a takarítás, illetve kapnak reggelit: ha a gazdi hoz saját tápot, akkor az kerül a tálba, egyébként a panziókban különböző minőségű (prémium, szuper-prémium) szárazeledel áll rendelkezésre.

A nap folyamán a cicákat a kollégák cserélgetik, hiszen nem mindegyik bentlakó szeret másokkal együtt lenni: olyan cica is van, melyet a helyéről sem lehet kiengedni, de van jó pár vendég, mely szereti a társaságot, illetve a kifutókhoz is ragaszkodik. A folyamat az esti etetéssel, takarítással, vízcserével, az állatok elhelyezésével zárul. A munkatársak minden egyedi gazdi kérést is figyelembe vesznek. 

A panziók a különböző egységek sajátosságai miatt másképpen épülnek fel. Szentendrén például van valódi füves kifutó, amely rácsozott, vagyis a cicák nem tudnak megszökni. Ez a kinti tartású cicák nagy kedvence, ugyanis itt is vannak játékok, padok, búvóhelyek, egyéb tereptárgyak, melyeket meleg idő esetén igénybe vehetnek. De ez elmondható a benti helyszínekre is. Hasonló a helyzet Budán is, annyi különbséggel, hogy ebben az egységben a kifutó műfüves.

Szigetszentmiklóson négy privát VIP-lakosztály fogadja a vendégeket fali játékokkal, finomhálózott ablakokkal, melyeket szellőztetés céljából ki lehet nyitni.  A vendégek jellemzően aludni szoktak, de ha nem, akkor a szintek között mászkálhatnak. Egyebek mellett pedig egy 150 négyzetméteres „bandázó” szobát is igénybe vehetnek, ahol megannyi játék várja őket.

 

Fontos: vendégeink hűségét megköszönve, idén év elején úgy döntöttünk, hogy csökkentjük árainkat! Ezekről ITT tájékozódhat.

Tovább »

Díjkalkulátor, bejelentkezés